^ Vissza

SZŐLLŐSI ANDRÁS - GÖTZ ANDREA

1987-ben tettük meg az első tánclépéseket a Budai Táncklubban, ahol később a Botafogo Táncegyüttes megalakulásánál is bábáskodtunk mint alapitó tagok. A formációs versenyeken kivül standard kategóriában is versenyeztünk 1992-ig. Közben jópár más műfajt is kipróbáltunk a flamencótól az afrón át a steptáncig amig 1993-ban eljutottunk az argentin tangóig.

Mivel akkortájt Magyarországon nem nagyon volt tangóhoz értő tánctanár, egyenesen Buenos Aires-ig utaztunk, hogy autentikus tangót tanulhassunk. 1995 őszétől egy éven át jártuk a Buenos Aires-i milongákat és táncórákat.

A köznép által táncolt stílus mindig is közelebb állt a szivünkhöz mint a szinpadi tangó, igy tudásunk nagy részét is az utca emberétől szereztük: idősebb (vagy fiatalabb) uraktól, hölgyektől lestük el a stílust és a lépéseket. Órákat is vettünk többek között Aurora és Jorge Firpotól, Rubén Terbalcától, Indiotól, Graciéla Gonzalestől, Jorge Rodrigueztől, Marta és Luis canyengue tanároktól.

Azóta többször (vágyainkhoz mérten nem elégszer) visszatértünk Buenos Airesbe illetve a tangó másik otthonába, Montevideoba, hogy feltöltődjünk. András főszereplésével egy film is készült az uruguayi tangóéletről Domingeando cimmel.
Az argentin tangóban az improvizációt és a pár harmonikus együttmozgását tartjuk a legfontosabbnak.

Az argentin tangó egy városi néptánc, élő szórakozási forma. András magyar néptáncos tapasztalataiból is merítve a lépések tanitásán túl a pontos vezetésre és a jó hangulatra fektetünk hangsúlyt a tangó órákon, amit a szerda esti milongánk előtt tartunk 18.00h-tól.

Félénk vagy gyorsan haladni vágyó (leendő) tangósoknak magánórát is adunk.

Szőllősi András - Götz Andrea

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Tel (mobil): (+36) 20 377 1214

Tangó tanfolyamok (különóra és kiscsoportos
foglalkozás
a fenti telefonszámokon egyezethető)